Barion Pixel

Elkészítettük üzletünk nyári kopogtatóját. A 40 cm-es szalma koszorúalapot natúr hagytuk és csak sima kötöző zsineggel tekertük be a kopogtató tetejét. A “halászhálót” nem más mint egy kacsás játék tartó hálója adta, mert hát újra hasznosítunk.

Rengeteg termés került a kopogtatóra, melyet gyöngyökkel, pom-pommal, kagylókkal, csigákkal vegyítettünk. A felhasznált lézer vágott fa figurák, mint a papucs, kormánykerék, felirat egy natúr pácot kapott, hogy a környezeti hatásoktól, főleg az esőtől megvédjük. A kopogtatóban és a termésekben, madzagban az eső nem tesz kárt, de a fa figurákban igen, ezért döntöttünk a pácolás mellett.

A tengeri csillag egy óceánból való, amit évekkel ezelőtt kolléganőnk kapott egy utazás alkalmával barátaitól. Ismét újrahasznosítás. 🙂

Mi volt a szisztéma? Nem  igazán volt. Annyira nagy a kopogtató, nehezen lehetett volna megtervezni mi hova fog kerülni. Alul középen kezdtük el , ami biztos volt a nyitott kagyló a gyönggyel közepén és a logónk, onnan indultunk meg, és ahogy a termések, kagylók, de leginkább a színek ás a rések megkívánták, úgy kerültek egymás mellé szép sorban az alapanyagok.

Elkészítési ideje 4 óra volt. Súlya: nagyon nehéz, ezért a rögzítését a falra egy nagyon erős natúr madzaggal oldottuk meg.

Kellékeket itt találjátok:

 

További érdekes kreatív cikkekért, újdonságokért kövess minket a közösségi médiában is!